fórum csoport
sport




 
sport
sport


B
evezető
Hírsorok
sport



sport
 
sport
sport
sport
DEKE: túl késő
DEKE: túl késő
sport
Meggondolták magukat, mégsem folytathatja a Debrecen
sport
2010. március 02 09:11, Forrás: SportFórum.hu
sport
Nincs esély arra, hogy a Debrecen mégis folytathassa a küzdelmeket az első osztályban.
sport
Az MKOSZ Férfi Tagozatának Intéző Bizottsága megvizsgálta a DEKE Basket Szolgáltató Kft. azon beadványát, melyben arról tájékoztatja a Tagozatot, hogy a korábbi hivatalos jelzése ellenére mégis folytatná a 2009-2010-es NB I A-csoportos bajnokságot - írja a bb1.hu.

Vizsgálata során az Intéző Bizottság megállapította, hogy a sportszervezetnek már nincs meg a megfelelő számú játékosa ahhoz, hogy a további mérkőzésekre a versenykiírásnak megfelelő számú létszámmal ki tudjon állni, mivel utánpótlás-játékosai más sportszervezetben vannak leigazolva, és az utánpótlás-bajnokságban engedélyezett szerződéses partnerként vettek részt. A felnőtt játékengedély kiadása viszont csak az A-csoportos indulási joggal rendelkező sportszervezet játékosainak lehetséges, azonban a játékosok anyaegyesülethez történő leigazolásának lehetősége 2010. február 26-án, 12.00 órakor lejárt. A fentiek eredményeképpen a Tagozat Intéző Bizottságának nincs módjában elfogadni a sportszervezet folytatásra vonatkozó bejelentését, mert annak gyakorlati lehetősége megszűnt – tette közzé a Férfi Tagozat hivatalos honlapján határozatát, amely azok után született, hogy a DEKE ma hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonja korábbi visszalépésre vonatkozó nyilatkozatát.


sport
sport

A(z) "Magyar kosár" kategória további cikkei:
júl. 26. - Portugáliától is kikapott a magyar válogatott
júl. 24. - Magyarország nem bírt Jordániával
júl. 17. - Vereség a szlovákoktól
júl. 17. - Hatpontos vereség az világbajnoktól
júl. 16. - Fölényes győzelemmel kezdett a női kosárválogatott
jún. 26. - Dávid Kornél lett a Fehérvár KC elnöke
jún. 24. - Czigler nem marad Pécsett
jún. 10. - Kérdéses a ZTE nemzetközi szereplése
jún. 09. - A MiZo Pécs 12 milliót fizet Ivezicnek
jún. 08. - Új főszponzort kapott a feljutott FTC
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés


sport
sport
sportFóruMok
Első baknoki címe lesz...(137)
NB I.(5010)
Filmklub?(664)
FC Barcelona(19868)
Loki Fan Site(1770)
Fogadás(22411)
FORMA1TIPP 2010 - JÁTÉK(270)
Csakazértis Vasszécseny!(1154)
Komárom megyei foci(8137)
MANCHESTER UNITED(53598)
Sverige, du är fantastik!(1993)
Liverpool F.C. fan club(12714)
Hattrick is back(16256)
A Sportfórum közéleti ...(24118)
Magyar tinik külföldön...(980)
Profi Foci Fogadó kézi...(450)
JUVENTUS-FAN CLUB(3772)
Általános foci topic(373)
FERENCVÁROS(8732)
Válogatott(4497)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportSportkalendáriuM
július 30.
sport
80 éve Uruguay válogatottja nyerte az első labdarúgó világbajnokságot. Montevideoban 90 ezer néző volt tanúja, amint a házigazdák a döntőben 4-2-re legyőzték Argentínát.
sport
sportTovábbi események
sport
sport
sportÁllások
Banki tanácsadó / értékesítő
(Esense human resources szolgáltató zrt.)

Analitikus
(Richter gedeon)

Management accounting group leader
(Trenkwalder kft.)

Szenior könyvelő (bud-38-88)
(Trenkwalder kft.)

Export menedzser
(Nagykereskedelmi cég)

Direkt értékesítő
(Work force kft.)

It portfolio manager
(Prohumán 2004 kft.)

It delivery manager
(It services hungary ltd.)
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2010 NetFórum Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató