fórum csoport
sport




 
sport
sport


B
evezető
Hírsorok
sport



sport
 
sport
sport
sport
Erős csoportban az MKB-Sopron
Erős csoportban az MKB-Sopron
sport
A Fenerbahce is az ellenfelek között
sport
2010. július 06 09:36, Forrás: Kisalföld
sport
Az Európai Kosárlabda Szövetség kisorsolta a 2010/2011-es idény női sorozatainak csoportjait, az Euroligában a Rátgéber László vezette Fenerbahce az MKB-Euroleasing Sopronnal is összecsap.
sport

Székely Norbert tanítványai az aranyéremre törő isztambuliak mellett a 2003-as bajnok, legutóbb bronzérmes orosz Jekatyerinburggal is találkoznak.

"A helyszínen egyöntetű az a vélekedés, hogy a legkeményebb csoportba kerültünk - értékelt Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője. - Az biztos, hogy talán a világ két legerősebb játékosállományú és legtehetősebb klubjával kerülünk szembe, ráadásul a Rivas is kiváló játékosokat szerződtetett a nyáron. Persze a beosztás szempontjából szívesen cserélnék azért a Péccsel, de a célunk így is a továbbjutás, bár ehhez minden erőnkre szükség lesz."

A másik magyar csapat, az NB I-ben címvédő MiZo Pécs 2010 könnyebb hatosba került, amelyben főként a legutóbb négyes döntőbe jutott lengyel Kraków lehet veszélyes.

"Tizenöt esztendeje vagyunk már a nemzetközi porondon, de a 22 éves korátlagunkkal most lesz a legfiatalabb csapatunk – nyilatkozta Rózsa Gábor, a pécsiek ügyvezetője."

A küzdelmek október 27-én kezdődnek, amikor a soproniak a lengyel Gdyniánál vendégeskednek - ez a frissen átigazolt Horti Dóra új klubja -, míg a baranyai együttes a lett Rigát fogadja.

A második vonalnak számító Európa-kupában a SEAT Lami-Véd Győrnek az előző idényhez hasonlóan Portugáliába is el kell utaznia, míg a Szeviép-Szegednek csupán két ellenfél jutott az első körben.

A győriek mestere, Tapodi Péter azt mondta, nem tűnik könnyűnek a sorsolás, hiszen a franciák mindig erősek, a németek a négy között voltak. Igaz, erős a győri csapat is, s tartsanak inkább tőle az ellenfelek.

A csoportbeosztások

Euroliga, A csoport
: MIZO PÉCS 2010, Kosice (szlovák), Kraków (lengyel), Riga (lett), Mondeville (francia), Taranto (olasz). B csoport: MKB-EUROLEASING SOPRON, Fenerbahce (török), Jekatyerinburg (orosz), Gdynia (lengyel), Rivas Ecopolis (spanyol), Gospic (horvát). C csoport: Szpartak Moszkva (orosz), Salamanca (spanyol), Galatasaray (török), Tarbes (francia), Kaunas (litván), Praha (cseh). D csoport: Brno (cseh), Valencia (spanyol), Bourges (francia), Gorzów (lengyel), Vologda (orosz), Schio (olasz).

Az Európa-kupa magyar érdekeltségű csoportjai:
H csoport: SEAT Lami-Véd Győr, Vagos (portugál), Nantes (francia), Saarlouis (német). L csoport: Szeviép-Szeged, St. Katelijne (belga), Islas Canarias (spanyol).




sport
sport

A(z) "Euroliga" kategória további cikkei:
feb. 10. - Kiesett a Pécs az Euroligából
feb. 06. - Él még Pécsett a női kosárlabda!
feb. 05. - Iványi-parádéval egyenlített a MiZo Pécs
feb. 05. - Nyernie kell a Mizo Pécsnek
feb. 04. - A Győr kiesett az Európa Kupából
feb. 02. - Súlyos pécsi vereség Krakkóban
jan. 21. - A Krakkó lesz a Pécs ellenfele
jan. 21. - Búcsúzott a Sopron az Euroligától
jan. 20. - Megállíthatatlan volt a Mizo Pécs
jan. 20. - Nagyarányú győzelemre törekszik a Pécs
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés


sport
sport
sportFóruMok
A Sportfórum közéleti ...(24492)
Komárom megyei foci(8546)
ENGLAND(2521)
KTE(698)
Válogatott(4974)
Raul und Schalke 04(47)
FERENCVÁROS(9289)
Külön tippjáték, I-cso...(20)
Liverpool F.C. fan club(12941)
Real Madrid Szurkolói ...(27408)
Hattrick is back(16948)
Fogadás(23067)
Kuyt vagy Fletcher? Fl...(29)
Arsenal a legjobb(8853)
Loki Fan Site(2077)
FC Barcelona(20257)
Általános foci topic(474)
Szávay Ági(408)
"kese" (Törő!) bajban!(15)
Tippjáték a 2012-es Eu...(20)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportSportkalendáriuM
szeptember 03.
sport
85 éve került megrendezésre az első nemzetközi kézilabda találkozó, melyen Ausztria válogatottja 6-3-ra legyőzte Németországot.
sport
sportTovábbi események
sport
sport
sportÁllások
It biztonsági szakember
(Mp solutions kft.)

Export key account manage
(Hill international)

Quality manager - tesk-35
(Tesk tanácsadó kft.)

Pályázati projektmenedzser
(Aerd zrt.)

Cnc gépkezelő
(Kenyeres-biztonságtechnika kft.)

Értékesítő
(Nagy múltú, stabil alapokon nyugvó biztosítási cég)

Fiókvezető
(Raiffeisen bank zrt.)

Kisegítő adatrögzítő, back office munkatárs
(Eway center kft.)
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2010 NetFórum Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató