 - Salgótarjánban mindig is két, kiemelt sportág volt: a labdarúgás és az ökölvívás - emlékezett Botos. Én is szerelmes voltam a fociba, de a box - sokakhoz hasonlóan - nekem is jobban ment.
- Szóval a foci Önnél is háttérbe szorult.
- Csak nem azért, mint sok, kimondottan rossz gyerek esetében történni szokott. Én egyszerűen kedvet éreztem hozzá, nagybátyám, Oláh Sándor pedig elvitt egy edzésre, az SBTC szakosztályába.
- És ott is ragadt...
- Előttem jó példák álltak, láttuk, hogyan dolgoznak az öregek. Ki akartam tűnni a többiek közül, s erre a kitörésre nekem az ökölvívás kínált lehetőséget. Ma egészen más a helyzet, rengeteg fiatalnál egyszerűen nem szerepel a szótárban a munka szó. Ez pedig sehogyan sem jó.
- Maradjunk a kezdő Botos Andrásnál. Hogyan alakult a pályafutása?
- Tizenöt éves voltam, amikor 1967-ben, Debrecenben először léphettem hivatalos meccsen szorítóba; az ötven kilósok között én lettem az első. A következő évben már az országos serdülő bajnokságon is győzni tudtam.
- Közben rendületlenül dolgozott üvegfúvóként.
- Kitanultam ezt az ügyességet és egyben kemény fizikai munkát is igénylő szakmát. 1970-ben bevonultam a Budapesti Honvédhoz, ahol elkezdődött a nagy sorozatom: három, egymást követő szezonban három világversenyről hoztam haza egy-egy érmet.
- Érdekesség, hogy mindhárom versenyhelyszín M-betűvel kezdődött...
- Még a bevonulásom évében Miskolc városa rendezte a junior ökölvívók Európa-bajnokságát, ahol bronzérmet szereztem. Az 1971-es, madridi Eb után - ahol ezüstérmet harcoltam ki - Papp Laci bácsi azt mondta: Botos András áthúzta a számításaimat, tőle nem vártam ekkora eredményt.
- Ezután ár egyenes út vezetett a müncheni olimpiára.
- Korábban mindenkitől azt hallottam, hogy az ember sportpályafutásában az olimpia a csúcs. Én is állíthatom: ehhez mérhető esemény nem adódhat az ember életében. Hát még hogy jó formában is voltam. Az elődöntőben a szovjet Kuznyecov ellen három-kettes, vitatható pontozással vesztettem. Máig is bánt, mivel a döntőben egy verhető ellenfél várt volna rám.
- 1973 elején leszerelt és hazatért szülővárosába.
- Nagy lendülettel készültem tovább. 1974-ben Kuba rendezhette meg a sportág első világbajnokságát. Előzőleg négy, rangos nemzetközi tornát is megnyertem. Az utolsó, a kijevi tornán - ahol már könnyűsúlyban indultam - legyőztem a későbbi világbajnokot, a szovjet Szolomint is. Kubában azután már elfogyott a lendületem - azt hiszem, kicsit túlversenyeztettek.
- Az 1975-ös, katowicei Eb-ről ismét bronzérmet hozott, majd következett 1976, a montreali olimpia.
- Rossz formában voltam, ezért rengeteget edzettem, hogy kijöjjek a gödörből. Két, nyert meccs után, a legjobb nyolc között szembekerültem Szolominnal. Hatalmas ütközet volt, amelynek végén Papp László - aki soha nem szokott a bírói döntés előtt véleményt mondani! - azzal fogadott a szorító sarkában, hogy „végre van egy érmesünk!” Amikor kihozták Szolomint, a tömeg hihetetlen tüntetésbe kezdett, de ez legfeljebb némi vigaszt jelentett, változást nem.
- Szerényebb eredményeket követően 1980-ban visszavonult. Közben megszerezte a TF-en az edzői képesítést.
- Tudatosan készültem az edzői munkára, amit 1981-ben el is kezdtem. 1983-ban egy évig már Nyíregyházán dolgoztam, amikor az akkori sportköri elnök, az egykori labdarúgó, Ferencz Gyula hívására visszatértem. Amíg működött a Nógrádi Szénbányák Vállalat, addig volt sportélet. Amikor bezárt, én is munkanélküli lettem.
- Izgalmas, gondokkal teli évek következtek, az igazi változás csak 1995-ben kezdődött az életében.
- Ekkor Nógrád megye beválasztott a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlésének tagjai sorába. Ott futottam össze Pók Istvánnal, a Nyíregyházi VSC sportköri elnökével - 1997 áprilisában Nyíregyházán kötöttem ki. Tizenkét év után, 2009. áprilisában jöttem végleg vissza. Azóta itt, Karancslapujtőn és Csikós József segítségével Mátraterenyén működtetünk ökölvívó bázist.
- Milyen lehetőségek között foglalkozhatnak a fiatalokkal?
- Amióta a Magyar Villamos Művek Kecskemét és Pécs mellett minket is kiemelten szponzorál, sokat javult a helyzetünk. Így megtehetjük, hogy akik rendszeresen járnak edzésre, azokkal péntek délutántól vasárnap estig hétvégi összetartásokat tarthatunk a közeli Hotel Medvesben. Nem csak jó ökölvívókat, hanem rendes embereket is akarunk nevelni.
- Harminc éve edzősködik, van rálátása a magyar ökölvívásra.
- Az lenne a legfontosabb, hogy az utánpótlással valóban a legjobb edzők foglalkozzanak. Ami pedig a vezetésünket illeti, meggyőződésem, ha nem dr. Csötönyi Sándor lenne a szövetség elnöke, már régen bezártunk volna.
Fotó: JochaPress
|
FŐOLDAL
