fórum csoport
sport




 
sport
sport


B
evezető
Hírsorok
sport



sport
 
sport
sport
sport
Janics Natasának minden összejött
Janics Natasának minden összejött
sport
Storcz: Janics a bombaerős mezőnyből is kimagaslott
sport
2010. július 25 20:16, Forrás: MKKSZ
sport
, módosítva: 2010. július 25 20:18
sport
Kedden is nagyüzem lesz kajak-kenus berkekben. Erre a napra hirdette meg ugyanis Storcz Botond szövetségi kapitány a szétlövést, ahol az első válogató győztese csap össze a második nyertesével. Némi meglepetésre, erre jó néhány számban szükség lesz.
sport

Férfi K-1 500 méteren speciel szinte már a rajtnál eldőlt, hogy ebben a számban győzni tud az első válogató és az Európa-bajnokság nyertese, Szalai Tamás. A Domino-Honvéd fiatal versenyzője végig gyönyörű stílusban evezve verte meg két rutinos riválisát, Vereckei Ákost és Kökény Rolandot.

C-1 500 méteren is az a versenyző tudott nyerni, akinek a legjobban sikerült az első 200 métere. Idén a sprintszámra koncentráló Nagy Péter tulajdonképpen önmagát is meglepte a győzelmével. Mögötte második Sáfrán Mátyás lett, az első válogatót megnyerő Korisánszky Péter Dávid ezúttal harmadik lett, de készülhet a szétlövésre.

A női K-1 500 méter döntőjében talán minden idők legerősebb magyar bajnoki mezőnye gyűlt össze, Kovács Katalinnal, Janics Natasával, Benedek Dalmával, a friss Európa-bajnok Kozák Danutával és Csipes Tamarával, talán még egy olimpiai döntőben sem szerepel ennyi nagy név egymás ellen. Minden sztárversenyző jól kapta el a rajtot, lényegében együtt jött a mezőny, az utolsó 100 métert azonban Janics Natasa bírta a legjobban, így győzni tudott Benedek Dalma és Kovács Katalin előtt, Kozák Danusa negyedik lett.

- Jobban beosztottam az erőmet, mint az első válogatón, most nem kötöttem be és egyenletesen jöttem, ahogy előre elterveztük – mondta futtában Janics Natasa, miközben beült a párosba Kovács Katalinnal.

A férfi párosok 500 méteres mezőnyéből ezúttal is kimagaslott a korábbi világbajnok Kammerer-Kucsera egység és simán nyert, csak a második helyért zajlott nagy csata. Az ezüstérmet kb. 20 cm előnnyel a Kökény-Szalai páros szerezte meg a Dombvári-Holpert egység előtt.

C-2 500-on az aranyéremét folyt külön csata a Varga-Széles és a Sáfrán-Sáfrán páros között, amelyből az előbbi egység került ki győztesen. Vargáék kb. fél hajónyi előnnyel hozták a számot, így az Eb-hez hasonlóan a világbajnokságon is ők képviselhetik a magyar színeket.

Női K-2 500 méteren sem dőlt még el, hogy ki indulhat a világbajnokságon, ugyanis nyert az Európa-bajnok Janics-Kovács páros, az első válogatót megnyerő Kozák-Szabó duó előtt.

- Hónapok óta nem találtam önmagam, de az elmúlt napokban újra elkezdtem élvezni a kajakozást. Fogalmam sincs, hogy mi lesz velem a vb-n, csak a szétlövés után dől el, hogy megyünk-e párost Natasával 500-on – nyilatkozta Kovács Katalin az eredményhirdetés után.

A 200 méteres versenyszámokban viszont nem lesz szükség szétlövésre, minden sprintszámban az az egység győzött, amelyik megnyerte az első válogatót is.

Férfi K-1-ben Molnár Péter, kenuban Kovács Gergely, a nők között kajakban Janics Natasa, C-1-ben pedig Marschalkó Alexandra nyerte a válogatót és egyben a magyar bajnoki címet. A táv rövidségéhez képest mind a négyen megdöbbentő fölénnyel győztek.

Hatalmas csatát hozott viszont C-2 200 méteres versenyszáma, néhány századmásodperccel a rendkívül rutinos Végh Attila-Kovács Gergely duó győzött a Lantos-Nagy páros előtt. Kovács Gergely idén itthon senkit sem hagyott szóhoz jutni a kenus sprintszámokban, egyesben is és párosban is mindkét válogatót megnyerte, sőt 200 méteres négyesben is győzni tudott a magyar bajnokságon, ebben a számban az utolsó 25 méteren már lapátját a feje felett tartva ünnepelt a BSE versenyzője.

- Tegnap meghúztam az oldalam az egyes középfutamban, éjszaka alvás helyet azon gondolkodtam, hogy lemondom a mai futamot és megpróbálok felkészülni a keddi szétlövésre. Szerencsére reggel 3 óra alvás után úgy döntöttem, hogy összeszorítom a fogam és megpróbálom, nagyon boldog vagyok, hogy mindkét számban sikerült kijutnom a világbajnokságra – mondta az eredményhirdetés után Kovács Gergely.

Amilyen kiélezett volt a küzdelem kenuban, annyira nyert lazán a Kovács-Janics páros 200 méteren, ezen a távon biztos ott lesznek a világbajnokságon az olimpiai bajnoknők.

"Ki a király!" Kiabálta K-2 200 méteres döntő után a célban Beé István az első válogatón, miután Dombi Rudolf oldalán megnyerte a futamot. A mai nap is hasonló forgatókönyv szerint zajlott a hihetetlenül tapasztalt 38 éves sprinter és páros társa számára, több mint 3 tizeddel győztek a Dudás-Kadler duó előtt. A bronzérmet a Boros-Sík egység szerezte meg.

K-1 5000 méteren egészségügyi okokból nem indult el Kammerer Zoltán, aki ezen a távon megnyerte az első válogatót, távollétében Kökény Roland és Gyökös Lajos nyüstölte egymást a vízen 4000 méteren keresztül, annak ellenére, hogy Kökényt többen kérték a partról, engedje nyerni Gyököst, aki a győzelemmel biztosította volna magának a világbajnoki részvételt. Kökény azonban nem hagyta magát, nagy csatában, néhány századmásodperccel győzött, annak ellenére, hogy ő semmiképpen sem tud elindulni ezen a távon a világbajnokságon, mert a 5000 méter előfutama néhány perccel az 1000 négyesé után kezdődik. Gyökösnek így részt kell vennie a keddi szétlövésen, ellenfele az első válogatón második Paumann Dániel Máté lesz.

- Nem örülök a szétlövésnek, mert az arról fog szólni, hogy 4800 méteren keresztül ki tud jobban pihenni, a végén pedig megyünk egy húzós 200-at egymás ellen. Szerintem így nem derük ki, hogy ki a jobb ezen a távon. Inkább külön-külön kellene mennünk 5000 métert időre, annak több értelme lenne – mondta Gyökös Lajos az eredményhirdetés után.

C-1 5000 méteren Györe Attila, Kiss Tamás és Fürdök Gábor haladt sokáig az élen, aztán összeütköztek az egyik fordulóban és ebből Fürdök jött ki rosszabbul, akinek tovább tartott visszamenni és rendesen megkerülni a bóját, mint Györének. Ezek után az első válogatót megnyerő Fürdök már nem tudott beleszólni az aranyéremért folyó küzdelembe, amelyet Györe Attila nyert meg csapattársa, vagyis a szintén csepeli Kiss Tamás előtt.

A világbajnoki válogatóversenyt a női K-1 5000 méteres versenyszáma zárta. Ebben a futamban Csipes Tamara esélyeshez méltó módon versenyzett és az első válogatóhoz hasonlóan itt is viszonylag könnyedén nyert. A második Faldum Bereniké, a bronzérmes pedig Csay Renáta lett.

Storcz Botond szövetségi kapitány:

- 500 méteren nagy jól mentek az egyesek, Szalai annak ellenére nyert magabiztosan, hogy Vereckei is nagyon jó formában versenyzett. A C-1 500 méter is nagyon jó futam volt, Korisánszky tartottam esélyesnek, de Nagy Péter ma egyszerűen jobb formában versenyzett nála. Mindketten utaznak kedden Moszkvába az U23-as Eb-re, remélem sikerül nekik úgy repülőjegyet foglalni, hogy elutazás előtt még meglegyen a szétlövés köztük. Felfokozott várakozás előzte meg ezúttal is a női K-1 500-at, hiszen bombaerős volt az egész mezőny, de Janics Natasa ebből is kimagaslott! Ez az ő napja volt, párosban is, egyesben is minden összejött neki mindkét távon. A C-2 és K-2 500 méteren egyértelmű, hogy kik a legjobbak az idén, a Varga-Széles és a Kammerer-Kucsera páros is meggyőző fölénnyel nyert. A sprinterek mezőnye is nagyon kiegyensúlyozott ebben a szezonban. Kovács Gergely itthon kimagaslik a mezőnyből, mindkét válogatón megnyerte az egyest és a párost is Végh Attilával, remélem, hogy a nemzetközi mezőnyben is előre fog/fognak tudni lépni. Hasonló a recept Molnár Péternél, valamint a Dombi-Beé párosnál is. Az utóbbiról még annyit, jó látni, hogy mennyire összepasszolnak a fiúk, talán Dombi az egyetlen, aki mögött ilyen jól ki tudja evezni hihetetlen fizikumát Beé István. 5000 méteren mindhárom távon szétlövés lesz. K-1-ben Kökény és Gyökös kimagaslott a mezőnyből, csak centiméterek döntöttek, de Kökény nem tud elindulni ezen a távon a négyes miatt. C-1-ben Györe és Fürdök csetepatéjából az előbbi jött ki jobban, de Fürdök kedden visszavághat. A nőknél pedig Csipes Tamara nyert, ám a vb programja sajnos nem teszi lehetővé, hogy vállalja az 5000 métert az 500 négyes mellett, ezért a szétlövésre az első és második válogató másodikja, Folláth Vivien és Faldum Bereniké állhat oda.




sport
sport

A(z) "Kajak-kenu" kategória további cikkei:
szept. 01. - Janics Natasa szponzorra lelt és alapítványt hozott létre
aug. 30. - Tizenegy magyar érem Poznanban
aug. 30. - Kozmann György: Sikersportág kovácsai vagyunk
aug. 30. - Nyolc aranyérem a Maty-éren
aug. 28. - Abszolút magyar fölény az 500-as döntőkben
aug. 28. - MacBook a kajakosoknak is
aug. 27. - Magyar-orosz csaták az aranyérmekért Szegeden
aug. 26. - 50 milliós támogatás a 2011-es világbajnokságra
aug. 25. - Gyorsasági kenusok a sárkányhajó válogatottban
aug. 23. - Magyar női egyeduralom Poznanban
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés


sport
sport
sportFóruMok
A Sportfórum közéleti ...(24617)
Válogatott(5425)
Tenisz(3011)
Komárom megyei foci(8616)
Tippjáték a 2012-es Eu...(43)
Zenefórum(382)
Hattrick is back(17148)
Fogadás(23097)
Sportfórum Klubb (29)
FC Barcelona(20265)
Real Madrid Szurkolói ...(27461)
Liverpool F.C. fan club(12952)
MotoGP(2927)
MANCHESTER UNITED(53875)
Arsenal a legjobb(8865)
Magyarország is érinte...(259)
FERENCVÁROS(9346)
BL-Tippverseny(960)
Tippjáték a PL 2010-11...(128)
Espana(466)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportSportkalendáriuM
szeptember 07.
sport
76 éve rendezték az első atlétikai Európa-bajnokságot Torinóban, az esemény három napig tartott.
sport
sportTovábbi események
sport
sport
sportÁllások
Toborzási és kiválasztási munkatárs
(Adecco kft.)

Sportrészlegvezető (szombathely)
(A multinational company)

Belső ellenőr
(Raiffeisen bank zrt.)

C/c++ fejlesztő
(Astron informatikai kft.)

Irodai asszisztens - csomádra /4 óra részmunkaidő/
(Trenkwalder kft.)

Tárgyi eszköz könyvelő
(Lapker zrt.)

Ügyfélszolgálati munkatárs
(Profiles international hungary kft.)

Könyvelő
(Állásstart magyarország kft.)
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2010 NetFórum Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató