fórum csoport
sport




 
sport
sport
sport
sport
sport
Új néven szerepel a Honvéd
Új néven szerepel a Honvéd
sport
Új névadó szponzora van a Bp. Honvédnak
sport
2012. december 15 06:12, Forrás: SportFórum.hu
sport
, módosítva: 2012. december 16 13:16
sport
Az olimpiai bajnok Kovács Katalint és Szabó Gabriellát is soraiban tudó klub kajak-kenu szakosztálya a jövőben G4S Honvédként szerepel majd.
sport
Sajtótájékoztatót tartott a Bp. Honvéd, amely új „vezetéknévvel” tűnik majd fel az elkövetkező 4 esztendőben. Az eredményes kajak-kenu szakosztály ugyanis szponzori megállapodást írt alá a G4S-sel. Kecskeméti Sándor, a vagyonvédelmi cég ügyvezető igazgatója elmondta már a londoni olimpia előtt, egyénileg támogatott versenyzők révén elkezdődött az együttműködés a szakosztállyal, ám a fantasztikus olimpiai sikerek után úgy döntöttek, magasabb szintre emelik a szponzorációt.

Négyéves időszakra, azaz a 2016-os riói olimpiáig vállalták az újabb támogatást, s az erről szóló megállapodást ezúttal írták alá a kétszeres ötkarikás bajnok Horváth Gáborral, a szakosztály vezetőjével. A támogatás mértéke a négy esztendő alatt közel százmillió forint lesz.

További információ: www.kajakkenusport.hu




sport
sport

A(z) "Kajak-kenu" kategória további cikkei:
szept. 26. - Storcz Botond irányíthatja a kajak-kenu válogatottat Rióig
szept. 08. - Szabó Gabriella hat arannyal zárt
szept. 07. - Szabó triplázott 500 méteren
szept. 06. - Kammerer duplázott 1000 méteren
jún. 16. - Csay megvédte címét 5000 méteren
jún. 16. - Csay Renáta aranyérmes K-1 5000 m-en
jún. 16. - Egy arany és két bronz 200 méteren
ápr. 23. - Közel világbajnoki szintű mezőny Szegeden
feb. 09. - Újra "vízen" az olimpiai bajnok kajakosok
dec. 23. - Kajakozóból kajakos
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportFóruMok
FERENCVÁROS(23053)
SVÉDORSZÁG(851)
Rasenballsport Leipzig.(270)
Egy új közéleti(10728)
Budapest Honvéd(8454)
FC Barcelona(33372)
A moderátorok topicja(1255)
Bayern München fan club(8320)
NB I.(11127)
VIDEOTON(1464)
Bírók .....(61)
Komárom megyei foci(18521)
Tréfálsz? Bolondozol?(2294)
Tenisz(4853)
Ökölvívás topic...(119)
Válogatott(18409)
Rába ETO(883)
Leicester City (77)
Conor McGregor-UFC(28)
Sallói Dániel(27)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2019 NETFORUM Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató