fórum csoport
sport




 
sport
sport


B
evezető
Hírsorok
sport



sport
 
sport
sport
sport
Pars Krisztián szombaton, Kővágó Zoltán vasárnap versenyez
Pars Krisztián szombaton, Kővágó Zoltán vasárnap versenyez
sport
Hatszáz atléta az EK-döntőben, a Puskás Ferenc Stadionban
sport
2010. június 18 10:15, Forrás: SportFórum.hu
sport
, módosítva: 2010. június 18 11:52
sport
Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok, világ- és Európa-csúcstartók egyaránt pályára lépnek szombaton és vasárnap a Puskás Ferenc Stadionban, ahol az atlétikai Európa-csapatbajnokság küzdelmeire kerül sor.
sport

Több mint hatszáz versenyző és kétszáz sportvezető érkezik a kétnapos eseményre, Budapestre - hallhattuk a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) sajtótájékoztatóján. Schulek Ágoston főszervező örömmel közölte, hogy az Electro World jóvoltából van főszponzora az eseménynek. Ami pedig a költségeket illeti, a MASZ-nak nullára kell hoznia az eseményt, mert üres a kasszája.

Gyulai Miklós, a MASZ elnöke személyes tapasztalatairól is szólt. Elmondta, ő maga tizenhárom Európa Kupa döntőn szerepelt s ennek alapján tanúsíthatja, a csapatban való versenyzésnek elképesztő kohéziós ereje van. Márpedig a versenynaptárban ez az egyetlen olyan esemény, amelyen a részvevő országok ebben a formában bizonyíthatják atlétikájuk erejét.

Pars Krisztiánt természetesen a CAS-döntésről kérdezte Gyulai Márton főtitkár. A szombathelyi kalapácsvető nem is titkolta, naponta rengetegen faggatják, miben reménykedik még? Nos, a NOB fellebbezett, s ezek után még minden előfordulhat. Bizakodik, aminek a NOB-döntése lehet az alapja.

A világbajnoki döntőben is szerepelt olimpikon, Kiss Dániel örömmel újságolta, hogy a 2009 tavaszán volt kényszerű Achillesin operációja már a múlté. Természetesen ő is szeretne hazai pályán minél jobb eredményt elérni.

A főszponzor képviselője, Berek Péter(képünkön) érdekes számbeli összefüggést talált: a részvevő tizenkét csapatot ugyanis az Electro World éppen tizenkét áruháza révén tudja támogatni.

Dornbach Ildikó szövetségi kapitány visszafogottan optimista, ezért a középmezőnybe vártja a magyarokat, akik közül Pars Krisztián szombaton 16 órakor kezd, míg az idén kitűnően szereplő diszkoszvető, Kővágó Zoltán vasárnap 19:10-kor lép a dobókörbe.


Pars Krisztián optimista



Kiss Dániel gondolkodóban



Balról Gyulai Márton, Kiss Dániel, Schulek Ágoston, Gyulai Miklós, Pars Krisztián, Berek Péter



Pénz nincs, jókedv van. Schulek Ágoston és Gyulai Miklós


Fotó: JochaPress





sport
Szerző˝: Jocha Károly
sport

A(z) "Atlétika" kategória további cikkei:
szept. 07. - Megműtik Fazekas Róbertet
aug. 31. - Parsot kiütötte a vírusfertőzés
aug. 26. - Hopp-parádé sztárokkal a Dunakorzón
aug. 23. - Sztárparádé Budapesten
aug. 10. - Meghalt a korábban doppingoló atléta
aug. 10. - Rúdugró világbajnok a budapesti Hopp-Parádén
aug. 01. - Fazekas Róbert bronzérmet nyert
júl. 31. - Kővágó Zoltán nem jutott döntőbe
júl. 30. - Kiss Dániel remekelt és dobogós az atlétikai Eb-n
júl. 29. - Kiss Dániel legjobb idővel elődöntős 110 gáton
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés


sport
sport
sportFóruMok
A Sportfórum közéleti ...(24673)
Huszti: Ami most zajli...(93)
Sportfórum Klubb (121)
Tippjáték a mi kis baj...(293)
FC Barcelona(20288)
MANCHESTER UNITED(53903)
Hattrick is back(17428)
NB I.(5371)
Tenisz(3039)
Komárom megyei foci(8679)
KÉZILABDA(2370)
TIPPVERSENY(a topligák...(108)
Fogadás(23181)
Tippjáték a 2012-es Eu...(55)
BL-Tippverseny(981)
Magyar jégkorong(1291)
Magyar tinik külföldön...(1074)
Általános foci topic(485)
CSORDÁS CSABI(2)
Válogatott(5689)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportSportkalendáriuM
szeptember 11.
sport
38 éve fejeződött be a müncheni olimpia, mely a palesztin terroristák támadása miatt is emlékezetes maradt. A játékokon mintegy 8000 sportoló vett részt, és Münchenben debütált a cselgáncs, a kézilabda és az íjászat.
sport
sportTovábbi események
sport
sport
sportÁllások
Oracle adatbázis adminisztrátor
(It services hungary ltd.)

Component engineer (1256469)
(Ge healthcare)

Automatizálási mérnök
(Sanofi-aventis)

Telefonos képzési tanácsadó - telesales
(Iir hungary limited magyarországi fióktelepe)

Gyártás koordinátor
(Flas kft.)

Marketing and sales assistant
(Bhe bonn hungary electronics ltd.)

Process-menedzser
(Biella group)

Prémium banking ügyfélreferens - keszthely
(Raiffeisen bank zrt.)
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2010 NetFórum Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató