fórum csoport
sport




 
sport
sport


B
evezető
Hírsorok
sport



sport
 
sport
sport
sport
Csak Jelencsics Dorina és Tóth Renáta a döntőben
Csak Jelencsics Dorina és Tóth Renáta a döntőben
sport
A magyar csapat a 12. helyen fejezte be a selejtezőt
sport
2010. április 30 08:51----
sport
Jelencsics Dorina bejutott a junior EB-én az egyéni összetett fináléba, a Mitykó Bianka Szabina, Jelencsics Dorina, Lukácsi Lilla, Al-Salty Dária és Rédl Roxána alkotta junior csapat pedig a 14. helyen végzett.
sport

A Magyar Torna-szövetség hivatalos honlapja szerint a junioroknál a lányok a felemáskorlát kivételével valamennyi szeren megfelelő gyakorlatokat mutattak be, korláton viszont hárman is rontottak, ami a csapat eredményét erősen befolyásolta. Végül 145.250 ponttal csak a 14. helyet sikerült megszerezni.

Jelencsics Dorina kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és 49.075 ponttal, a 23. helyen került be a pénteki egyéni összetett döntőbe. Mitykó Bianka Szabina és Rédl Roxána próbált kvalifikációt szerezni a szingapuri ifjúsági olimpiára, de ez nem sikerült.

A felnőttek versenyén Tóth Renáta ugrásban bejutott a fináléba. Összetettben is ő volt a legjobb magyar: 50,650 ponttal 18. lett.

A Tóth, Böczögő Dorina (fotó), Divéky Luca, Lónai Hajnalka, Csillag Tünde összeállítású csapat 151,300 ponttal a 12. helyen fejezte be a selejtezőt - írja a torna-szövetség.




sport
sport

A(z) "Torna" kategória további cikkei:
aug. 08. - A Ferencváros jelenlegi legnagyobb értéke a múltja!
máj. 27. - A Fradié az MVM-kupa
máj. 20. - Berki Krisztián túltette magát az Eb-n
máj. 19. - Ónodi Henriettát a halhatatlanok közé választották
máj. 01. - Tóth finalista, Jelencsics 21. a tornász Eb-n
ápr. 29. - Kizárták a 14 éves kínai tornászlányt
ápr. 19. - A magyar csapat helye az elitben van!
ápr. 19. - Busz viszi az angliai Eb-re a tornászokat
ápr. 19. - Böczögő mégis utazik az Eb-re
ápr. 18. - Tisztes helytállás a ritmikus gimnasztika Eb-n
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés


sport
sport
sportFóruMok
Tippjáték a 2012-es Eu...(43)
Tenisz(3010)
Zenefórum(382)
Hattrick is back(17148)
Fogadás(23097)
Sportfórum Klubb (29)
FC Barcelona(20265)
Real Madrid Szurkolói ...(27461)
Válogatott(5424)
Liverpool F.C. fan club(12952)
MotoGP(2927)
Komárom megyei foci(8615)
MANCHESTER UNITED(53875)
A Sportfórum közéleti ...(24615)
Arsenal a legjobb(8865)
Magyarország is érinte...(259)
FERENCVÁROS(9346)
BL-Tippverseny(960)
Tippjáték a PL 2010-11...(128)
Espana(466)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportSportkalendáriuM
szeptember 07.
sport
76 éve rendezték az első atlétikai Európa-bajnokságot Torinóban, az esemény három napig tartott.
sport
sportTovábbi események
sport
sport
sportÁllások
Toborzási és kiválasztási munkatárs
(Adecco kft.)

Sportrészlegvezető (szombathely)
(A multinational company)

Belső ellenőr
(Raiffeisen bank zrt.)

C/c++ fejlesztő
(Astron informatikai kft.)

Irodai asszisztens - csomádra /4 óra részmunkaidő/
(Trenkwalder kft.)

Tárgyi eszköz könyvelő
(Lapker zrt.)

Ügyfélszolgálati munkatárs
(Profiles international hungary kft.)

Könyvelő
(Állásstart magyarország kft.)
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2010 NetFórum Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató