fórum csoport
sport




 
sport
sport


B
evezető
Hírsorok
sport



sport
 
sport
sport
sport
Impozáns helyszínen pattogtattak Debrecenben
Impozáns helyszínen pattogtattak Debrecenben
sport
Ötvenegy csapat mérkőzött meg egymással az Egyetem téren
sport
2010. július 20 15:01, Forrás: SportFórum.hu
sport
, módosítva: 2010. július 20 15:03
sport
Július 18-án, Debrecenben folytatódott az OTP Junior – adidas Streetball Challenge bajnokság. A dobó- és zsákolóversenyek győztesei értékes ajándékokkal térhettek haza.
sport

A 2010-es streetball szezon ötödik állomásán közel 800 látogató versenyzett és szurkolt. A 8 VIP-csapat mellett összesen 51 együttes mérkőzött meg egymással az egyetem előtti impozáns téren.

A VIP mérkőzések során a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolói mellett a helyi médiaválogatott az önkormányzat csapatával mérkőzött meg. Somogyi Béla (alpolgármester), Asbóth Endre (a város Sportbizottságának elnöke), Kovács István (a Kulturális Bizottság képviselője), Becsky Tibor (önkormányzati képviselő), Becsky András (Debrecen Jégcsarnok Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. ügyvezetője) szoros csatában nyert a helyi médiaválogatott ellen, amelynek Szombathy István (Rádió FM95), Ó Nagy Ferenc (Friss Rádió), Nehéz Attila (Alföld TV), Varga Ákos (Eurosport kosárlabda szakkommentáror) és Koppányi Szabolcs (Debreceni Egyetem sportreferens) voltak a tagjai. A VIP meccs-sorozatban a DVSC fiatal focistái a DKSF férfi kézilabdásai ellen dobóversenyt játszottak.

Minden kategória győztese ingyenes DKV-bérletet kapott, amivel egy hónapig díjmentesen közlekedhet Debrecenben, valamint sorsoláson vehet részt, amelyen elnyerheti a két személyes törökországi nyaralást, továbbá 1 db TV-t és 1 db Notebook-ot.

A külön versenyek (büntetődobó verseny, hárompontos dobó verseny, zsákoló verseny) első helyezettjei a teljes szezonra ingyenes bérletet nyertek, amellyel a DVSC-TEVA összes hazai meccsét a helyszínről drukkolhatják végig.

Az OTP Junior – adidas Streetball Challenge további öt állomásra látogat el. A versenyekre a www.streetballnet.hu oldalon, valamint a rendezvény helyszínein lehet jelentkezni. A sorozat következő helyszíne Körmend, ahol augusztus 14-én mérhetik össze tudásukat a sportág kedvelői. Ezt követően augusztus 28-án, Dombóváron folytatódik a játék.




sport
sport

A(z) "Egyéb" kategória további cikkei:
szept. 10. - Fergeteges hangulatú vb megnyitó
szept. 09. - Sikerrel zárult a budapesti triatlon vb első napja
szept. 09. - Zsákolj és nézd élőben a Los Angeles Lakerst!
szept. 09. - Harminc sportág 105 edzője pályázott
szept. 09. - Szerbia a legjobb négy között a kosár vb-n
szept. 08. - Indul az NFL idei szezonja!
szept. 07. - Magyarországon az IPC szervezési igazgatója
szept. 07. - Elindult a Himalája hatodik legmagasabb csúcsára a magyar síalpinista
szept. 07. - Gémesi támogatást kért a Világjátékokhoz
szept. 06. - Csúcsdöntés az I. Debreceni Nagy Sportágválasztón
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés


sport
sport
sportFóruMok
Sportfórum Klubb (122)
A Sportfórum közéleti ...(24673)
Huszti: Ami most zajli...(93)
Tippjáték a mi kis baj...(293)
FC Barcelona(20288)
MANCHESTER UNITED(53903)
Hattrick is back(17428)
NB I.(5371)
Tenisz(3039)
Komárom megyei foci(8679)
KÉZILABDA(2370)
TIPPVERSENY(a topligák...(108)
Fogadás(23181)
Tippjáték a 2012-es Eu...(55)
BL-Tippverseny(981)
Magyar jégkorong(1291)
Magyar tinik külföldön...(1074)
Általános foci topic(485)
CSORDÁS CSABI(2)
Válogatott(5689)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportSportkalendáriuM
szeptember 11.
sport
38 éve fejeződött be a müncheni olimpia, mely a palesztin terroristák támadása miatt is emlékezetes maradt. A játékokon mintegy 8000 sportoló vett részt, és Münchenben debütált a cselgáncs, a kézilabda és az íjászat.
sport
sportTovábbi események
sport
sport
sportÁllások
Oracle adatbázis adminisztrátor
(It services hungary ltd.)

Component engineer (1256469)
(Ge healthcare)

Automatizálási mérnök
(Sanofi-aventis)

Telefonos képzési tanácsadó - telesales
(Iir hungary limited magyarországi fióktelepe)

Gyártás koordinátor
(Flas kft.)

Marketing and sales assistant
(Bhe bonn hungary electronics ltd.)

Process-menedzser
(Biella group)

Prémium banking ügyfélreferens - keszthely
(Raiffeisen bank zrt.)
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2010 NetFórum Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató