Már a Studniczky Ferenc által irányított előző elnökség is azon az állásponton volt, hogy hadd folytassa Ted Sator a megkezdett munkát, de mivel annak a testületnek júniusban lejárt a mandátuma, a döntés jogát meghagyta az új elnökségnek.
Nos, a sportág immár Németh Miklós vezette vezérkara is úgy látta: az lenne a legszerencsésebb, ha a 61 éves amerikai szakember maradna a szakmai munka fő felelőse. A New Haven-i illetőségű tréner - az első olyan szakember Magyarországon, aki vezetőedzőként dolgozott az NHL-ben! - megbízatása a jövő évi budapesti divízió I-es világbajnokság végéig szól. Szakmai segítői Énekes Lajos és J. P. MacCallum, illetve kapusedzőként Dave Marlin lesznek.
- Váratlanul érte a Magyar Jégkorong Szövetség új elnökségének állásfoglalása, miszerint a 2011-es világbajnokság befejezéséig ön marad a
felnőtt válogatott szakvezetője?
- Azt remélem, nem volt meglepetés ez a döntés, a kinevezésem pedig azt jelzi, hogy a testület tagjai értékelték mindazt a munkát, amelyet az előző szezonban elvégeztünk - mondta Sator.
- Ha már itt tartunk: miként emlékszik vissza a 2009-2010-es évadra?
- Csupa kellemes emléket őrzök, hiszen néhány nagyon pozitív, előremutató lépésen vagyunk túl.
- A legutóbbi bajnokságban az itteni kapitánykodása mellett a Medvescak Zagrebet is irányította. Folytatja a munkát a horvát EBEL-csapatnál, vagy esetleg egy másik európai városba teszi át a székhelyét?
- Maradok a horvátoknál, s még egy szezon erejéig visszatérek Zágrábba.
- Jövő tavasszal Magyarország rendezi a divízió I-es világbajnokság A-csoportjának küzdelmeit. Olaszország, Japán, Hollandia, Dél-Korea és Spanyolország közül melyik válogatott lehet a legveszélyesebb ellenfél annak fényében, hogy az MJSZ elnöksége egyértelműen a feljutást jelölte meg célként?
- Kissé korai lenne még az esélyeket latolgatni, az ellenben bizonyos, hogy határozottan előnyös házigazdaként, hazai jégen játszani. Hadd emlékeztessek rá, hogy Szlovénia kétszer is élt a lehetőséggel, és Ljubljanában kiharcolta a felkerülést, miképpen az osztrákok is megnyerték az Ausztriában megrendezett vébét.
- Hogyan tervezi, mikor jön legközelebb Magyarországra?
- Augusztusban lesz egy felkészülési meccsünk a Sapa Fehérvár AV19 gárdájával. Nagyon remélem, hogy akkor lesz majd alkalmunk személyesen is szót váltani az új vezetőséggel.
|