fórum csoport
sport




 
sport
sport
sport
sport
Az Avatar nyerte a Bankár Kupát
Az Avatar nyerte a Bankár Kupát
sport
Véget ért a Bankár Kupa
sport
2012. június 11 09:40, Forrás: SportFórum.hu
sport
Kiélezett küzdelemben a Soponyai Géza kormányozta Avatar és a Pioneer Investment csapata futott be elsőként a kenesei célba a 16. GENERALI Bankár Kupa versenyen. A második az előzetes várakozások szerinti leggyorsabb hajó, és így a handicap rendszerben a utolsóként rajtoló BudaCash-Vodafone katamerán, a harmadik pedig a címvédő Budapest Bank-Lisa lett.
sport
Szombaton a Biztosítási Kupa mezőnye kezdte meg a hétvégi versenyzést, 22 Nautic és 6 Jeanneau hajó futott ki a kenesei Marina-Port kikötőből, hogy a dél-nyugati, egyenletesen gyenge 2-4 csomós szélben teljesítse a Litkey Farkas rendező által kijelölt pályát. Két futamot is sikerült megrendezni, a Nauticoknál az Atradius (Bettus) és a Metlife (Fantom) csapata, míg a Jeanneauknál mindkétszer a Generali igazgatósága (Pikk Dáma) nyert. Vasárnap a Biztosítási Kupa mezőnyéhez csatlakoztak az 50-es cirkálók, vagyis a Volvo Lízing Kupa résztvevői, valamint további közel harminc hajó, akik a Bankár Kupában indultak. Kenese-Aliga-Kenese útvonalon a kezdetben 1-2 csomós északi szél hamarosan 4-5 csomós dél-keletire váltott, és ezzel igazi izgalmakat hozott az élmezőny bójafordulója és befutója is. Az aligai bójánál három csapat egyszerre fordult, a Pionner (Avatar), a Budapest Bank (Lisa) és a Citibank (Sirocco), de nemsokára utolérte őket a BudaCash-Vodafone katamarán. Utóbbi óriási hajrával húsz méterrel a cél előtt utolérte a Lisat, és így végül a második helyen ért célba, az első a Pioneer Investment csapata és az Avatar lett. A Biztosítási Kupa mezőnyében a vasárnapi túraverseny nem sokkal borította fel az előző napi sorrendet, a Nauticoknál az Atradius (Bettus) a címédő Metlife (Fantom) előtt, a Jeanneauknál pedig a Generali igazgatósága (Pikk Dáma) nyerte meg a versenyt. A Volvo Lízing Kupa győztese az Avis Lease a Cirrus III. hajó fedélzetén.




sport
sport

A(z) "Outdoor sport" kategória további cikkei:
aug. 15. - Magyar és osztrák győzelem a kőszegi tereptriatlonon
jún. 28. - Poór Brigitta ezüstérmet szerzett az osztrák extrém tereptriatlon futamon
jún. 26. - Magyar wakeboardos a világhírnév kapujában
jún. 18. - Európai színvonalú gördeszka-pálya lesz Győrben
jún. 18. - Dósa Eszter 10. a maraton Eb-n
jún. 12. - Európa-bajnok a 39 éves Gunn-Rita Dahle Flesja
jún. 08. - Fuss együtt Száraz Dénessel!
jún. 08. - Soul Of The Game
jún. 06. - Vissza a gyökerekhez az új szponzorral
jún. 06. - Sérüléssel is lefutotta a negyedik maratonját Varga Norman
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportFóruMok
Komárom megyei foci(14530)
Purple közéleti topicja(4037)
Arsenal a legjobb(14429)
FC Barcelona(31472)
Liverpool F.C. fan club(15785)
TOTTENHAM(121)
MANCHESTER UNITED(64030)
Tippjáték az NB 1 201...(496)
Real Madrid Szurkolói ...(28911)
SVÉDORSZÁG(615)
Tréfálsz? Bolondozol?(2140)
FERENCVÁROS(15643)
NB I.(8414)
Magyar jégkorong(2051)
Brit foci(37)
Tippjáték a Premier Li...(517)
Bayern München fan club(7569)
Böjtös topic(7)
Hattrick is back(24670)
Kézilabda(500)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2013 NETFORUM Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató