fórum csoport
sport




 
sport
sport
sport
sport
sport
A politikus elnök köszönés nélkül távozott!
A politikus elnök köszönés nélkül távozott!
sport
Számos, fizetetlen számla is vár az evezősök új vezetőjére
sport
2012. február 06 08:25, Forrás: SportFórum.hu
sport
, módosítva: 2012. február 06 08:25
sport
Miután az 56 szavazati joggal rendelkező küldött közül 46 Mitnyan György és az evezős szövetség elnöksége ellen szavazott pénteken este a Sportok Házában, a csúnyán megbukott elnök felállt és köszönés nélkül távozott a rendkívüli közgyűlésről. Ezt követően a csepeli, egykori sikeres versenyzőt, Regényi Tamást (képünkön) választották meg a sportág első emberének.
sport
A név nélkül továbbra sem nyilatkozó szakemberek (mitől félnek?) egybehangzó véleménye szerint ez a vereség már novemberben megérett, amikor a szakma küldöttségével Mitnyan elnök egyszerűen nem akart érdemben tárgyalni. Pedig ők - állítják az „inkognitósok” - már akkor is ellehetetlenültnek érezték az elnök és a szakma kapcsolatát.

A következő menet decemberben történt meg. Ekkor az ellenzéki klubok képviseletében Denk András, a Budapesti Evezős Szövetség elnöke próbált meg tárgyalóasztalhoz ülni Mitnyan György elnökkel, aki nem volt hajlandó átvenni a neki címzett, bizalmatlansági indítvánnyal felérő levelet. E helyett „Torgyán-féle stílusban” akarta Denket lesöpörni - így maradt a postai út.

A december 14-én a kötelező 30-60 napon belüli intervallumban, február 3-ra kiírt közgyűlés azután döntő fölénnyel igazolta az előzetes várakozásokat. Mitnyan pedig még utoljára kimutatta féktelen haragját. A visszahívást követően ugyanis az elnökválasztás volt a következő napirend, ahol harmadmagával őt is jelölték. Ő azonban se szó, se beszéd, még a jelöltség lemondására és elköszönésre sem méltatta a mintegy hatvanfős közgyűlést, és ex-alelnökével, Kelemen Istvánnal, szó nélkül, angolosan távozott.

Szó se róla, ez egy átlagembertől sem könnyen elfogadható lépés volt ez. Hát még egy politikustól. Pedig a vereséget mindenkinek méltósággal el kellene tudni viselni. Annál is inkább, mivel bizonyára komoly része volt abban, hogy ilyen elsöprő fölénnyel fordultak vele szembe a sportág meghatározó emberei.

Az egy másik történet, milyen örökséget vesz át az új elnök és az elnökkel együtt kilenctagú elnökség. Nem kell nagy jóstehetség annak vizionálásához, hogy a még átnézetlen akták, fizetetlen számlák igen komoly gondokat jelentenek majd az olimpiai kvótával is rendelkező sportág új vezetésének.

Fotó: JochaPress





sport
Szerző˝: Jocha Károly
sport

A(z) "Evezés" kategória további cikkei:
máj. 22. - Döntős a férfi négypárevezős
máj. 11. - A szolnokiak kétevezősében komoly lehetőségek vannak
máj. 01. - Könnyűsúlyban a Varga Tamás-Hirling Zsolt pár a legjobb
ápr. 26. - Hétvégén nemzetközi evezősverseny Szegeden
ápr. 16. - Magyar érmek a zágrábi szezonnyitóról
ápr. 16. - Az evezősök a 150 éves Danubius NHE-t is ünnepelték
már. 24. - Felmondott, de négy hónap múltva ismét kapitány lett!
már. 24. - Vasárnap zárul a szárazföldi evezősszezon
már. 19. - Ezüstérmet szerzett a magyar nyolcas a Temzén
már. 14. - Térdműtét miatt kényszerszabadságon a kvótaszerző Simon Béla
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportFóruMok
EB 2012(177)
Liverpool F.C. fan club(15161)
FERENCVÁROS(14220)
Tanulékony Gyurcsány F...(559)
Hattrick is back(24381)
Komárom megyei foci(13123)
Csakazértis Vasszécseny!(5145)
Bayern München fan club(7166)
PMFC-jövő ilyenkor NB ...(363)
Real Madrid Szurkolói ...(28844)
FC Barcelona(29727)
Kézilabda(253)
Chelsea fan club(9107)
MANCHESTER UNITED(62683)
SVÉDORSZÁG(272)
A moderátorok topicja(394)
Olimpia-2012-London(82)
Mourinho a "kedvencem"!(711)
Purple közéleti topicja(2034)
Idegenlégiósok(61)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportÁllások
Telepvezető
(Winkler & fiai tüzép kft. )

Methods manager
(Bombardier)

Hr generalist
(Bombardier)

Dynamics ax developer(s) [as-20022]
(Tredis consulting kft.)

Munkavédelmi munkatárs
(Országos hatáskörű nagyvállalat)

Vámügyintéző
(Nemzetközi logisztikai szolgáltató cég)

Hr munkatárs [au-05212]
(Tredis consulting kft.)

Értékesítő
(Imperial tobacco magyarország kft.)
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportSportkalendáriuM
május 23.
sport
47 éve született Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó (1988, Szöul) .
sport
sportTovábbi események
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2012 NetFórum Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató