fórum csoport
sport




 
sport
sport
sport
sport
sport
Elhunyt Elek Gyula, az FTC női kézilabdacsapatának legendás edzője
Elhunyt Elek Gyula, az FTC női kézilabdacsapatának legendás edzője
sport
Vezetésével számos sikert értek el a zöld-fehérek
sport
2012. május 23 10:13, Forrás: MTI/Sportfórum
sport
, módosítva: 2012. május 23 10:15
sport
Nyolcvan éves korában, szerdára virradó éjjel elhunyt Elek Gyula, a Ferencváros női kézilabdacsapatának legendás edzője.
sport
Kökény Beatrix, a szakosztály ügyvezetője az MTI-nek elmondta, Elek Gyula az elmúlt napokban rosszul volt, kórházba vitték, ott ápolták, azonban keddről szerdára virradó éjjel elhunyt. Elek Gyula 1949-től a Taurus, az Elektromos, a Bp. Kinizsi, illetve a Ferencváros színeiben kézilabdázott, majd visszavonulását követően, 1966-tól egy rövid megszakítással közel három évtizeden át, 1992-ig az FTC női csapatának edzőjeként dolgozott. Vezetésével számos sikert értek el a zöld-fehérek, 1966-ban, 1968-ban, 1969-ben és 1971-ben magyar bajnokságot, 1967-ben, 1970-ben, 1972-ben és 1977-ben Magyar Kupát nyertek. Elek Gyula edzői pályafutását nemzetközi sikerek is kísérték, 1971-ben csapatával BEK-döntőbe jutott, ahol mindössze két góllal maradt alul a korszak egyeduralkodó szovjet csapatával, a Szpartak Kijevvel szemben. A nemzetközi kupagyőzelem sem maradt el, az együttes 1978-ban az NDK-beli Leipzig ellen 18-17-re győzött a KEK-döntőben, így elhódította a trófeát, egy évvel később pedig a döntőig jutott. Felesége, a 2005-ben elhunyt Rothermel Anna kapusként tagja volt az 1965-ben világbajnok magyar válogatottnak. Fia, Elek Gábor 2008 óta a Ferencváros női csapatának vezetőedzője, és édesapja nyomdokait követve 2011-ben és idén is KEK-et nyert a csapattal.




sport
sport

A(z) "NBI nők" kategória további cikkei:
ápr. 27. - A harmadik meccs dönt a bronzéremről
ápr. 24. - Sorozatban hatodszor bajnok a Győr
feb. 08. - A Papp László Arénában elődöntőzne az FTC
feb. 03. - Az esélyesebbek győztek
feb. 02. - Kikapott Kaproncán a Vác
jan. 25. - A bajnok Győr simán nyert az Érd ellen
jún. 02. - A Ferencváros egyik oszlopától búcsúzunk
máj. 31. - Szabella-kupa: Győr helyett a Népligetben
máj. 26. - Egy magyarral és egy spanyollal erősít a Ferencváros
máj. 22. - Gulyás István a Vác edzője
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportFóruMok
NB I.(8432)
Purple közéleti topicja(4068)
FERENCVÁROS(15645)
Rába ETO(33)
Tippjáték az NB 1 201...(502)
Hegymászók(58)
Szepesi Nikolett(4)
Magyar edzők külföldi ...(2)
Loki Fan Site(3714)
Komárom megyei foci(14538)
Arsenal a legjobb(14453)
MANCHESTER UNITED(64034)
Liverpool F.C. fan club(15787)
FC Barcelona(31476)
TOTTENHAM(122)
Real Madrid Szurkolói ...(28911)
SVÉDORSZÁG(615)
Tréfálsz? Bolondozol?(2140)
Magyar jégkorong(2051)
Brit foci(37)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2013 NETFORUM Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató