Nehéz helyzetbe került a DVSC a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, miután az első mérkőzésen 2-0-ra kikapott Budapesten a svájci Baseltől. A magyar bajnok nem érdemelt vereséget, hiszen jóval több helyzetet dolgozott ki, a gólokat azonban a helvétek rúgták. A Loki egyik legjobbja Varga József (fotó) volt, aki szokásához híven rengeteget futott. A játékost bosszantja, hogy többször is nagy helyzetbe került, mégsem sikerült betalálnia.
- Az első nagy zicceremnél fölpattant a labda, a másodiknál kicsit közel volt a kapus, sajnos őt találtam el a labdával. Jó lett volna berúgni, mert egy egynél másabb a helyzetünk - elevenítette fel a történeteket Varga József. - Az eredmény nem tükrözi hűen a játék képét. Mindenképpen kellett volna gólt szereznünk, a lehetőségeink meg is voltak, de kimaradtak, így magunknak tettük nehézzé a visszavágót. Sajnos az első félidőben nem mindig értünk oda védekezésben úgy, ahogy kellett volna. A második játékrészben átálltunk a négy négy kettőre, amely után jobban futballoztunk, ám a gólszerzés elmaradt. Nem reális az eredmény, mert ziccereket dolgoztunk ki, mégis az ellenfél nyert 2-0-ra. Nagyon nehéz lesz kint, de semmi sem lehetetlen.
|