fórum csoport
sport




 
sport
sport


B
evezető
Hírsorok
sport



sport
 
sport
sport
sport
Győrben vendégszerepel a francia Montpellier
Győrben vendégszerepel a francia Montpellier
sport
Pintér Attila: Egy másodpercre sem hagyhatunk ki
sport
2010. július 29 15:59, Forrás: SportFórum.hu
sport
, módosítva: 2010. július 29 16:11
sport
A nemzetközi kupaporondon két sikeres selejtezőn van túl a Győri ETO FC legénysége. A hazai bajnokságban bronzérmes Rába-partiak előbb a szlovákiai Nyitrát, majd a kazah Atyraut búcsúztatták az Európa Ligában.
sport

A francia bajnokságban ötödik Montpellier ellen a továbbjutás közel sem lesz ennyire egyszerű feladat. Ahogy azt korábban a győri vezetők is elmondták, a párharc igazi fokmérő lehet. Kiderül, hol is áll valójában a győri együttes az európai csapatok rangsorában.

„Döntő lesz, hogy rá tudjuk-e erőltetni az akaratunkat az ellenfelünkre – emelte ki Pintér Attila (a képen) vezetőedző az első mérkőzéssel kapcsolatban. – Bízom benne, hogy kellőképpen fel tudtunk készülni a párharcra. A saját részünkről ki tudjuk majd küszöbölni azokat a hibákat, amelyeket idáig vétettünk. Illetve a másik oldalon ki tudjuk használni azokat a hiányosságokat, amiket felfedeztünk a francia csapat játékában. Nyilván tisztelni kell és tiszteljük is az ellenfelet, de nem szabad elfelejteni, a másik oldalon is csak egy csapat áll velünk szemben."

Bizakodásra adhat okot a győriek eddigi remek sorozata. Az ETO tavaly november óta nem szenvedett vereséget.

„Egészséges önbizalommal kell a pályára lépnünk, a játékosainknak hinni kell saját magukban és az elvégzett munkában, így kell megpróbálni előnyt kiharcolnunk Győrben, hogy a visszavágóra maradjon lehetőségünk a továbblépésre."

A mérkőzést a lengyel Marcin Borski dirigálja, segítői Rafal Rostkowski és Tomasz Listkiewich lesznek.




sport
sport

A(z) "Európa Liga" kategória további cikkei:
szept. 01. - Dombi: Mindenki ellenfél, Dzsudzsák Balázs is
szept. 01. - Máris nagy az érdeklődés a Loki EL-meccsei iránt
szept. 01. - A Lokiról szól majd a magyar futball
aug. 31. - Az UEFA nem zárta ki a Lokit!
aug. 29. - Korábban a Liteksz is beleesett a Loki hibájába!
aug. 29. - Szima Gábor: Nem kell feltétlenül fejeknek hullani
aug. 28. - Debrecenben óriási a felháborodás
aug. 28. - Klement: A bíró pofátlanul csalt Zágrábban
aug. 27. - Közleményt adott ki a Loki
aug. 27. - Dzsudzsák: Folyamatosan csörög a telefonom
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés


sport
sport
sportFóruMok
A Sportfórum közéleti ...(24492)
Komárom megyei foci(8546)
ENGLAND(2521)
KTE(698)
Válogatott(4974)
Raul und Schalke 04(47)
FERENCVÁROS(9289)
Külön tippjáték, I-cso...(20)
Liverpool F.C. fan club(12941)
Real Madrid Szurkolói ...(27408)
Hattrick is back(16948)
Fogadás(23067)
Kuyt vagy Fletcher? Fl...(29)
Arsenal a legjobb(8853)
Loki Fan Site(2077)
FC Barcelona(20257)
Általános foci topic(474)
Szávay Ági(408)
"kese" (Törő!) bajban!(15)
Tippjáték a 2012-es Eu...(20)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportSportkalendáriuM
szeptember 03.
sport
85 éve került megrendezésre az első nemzetközi kézilabda találkozó, melyen Ausztria válogatottja 6-3-ra legyőzte Németországot.
sport
sportTovábbi események
sport
sport
sportÁllások
It biztonsági szakember
(Mp solutions kft.)

Export key account manage
(Hill international)

Quality manager - tesk-35
(Tesk tanácsadó kft.)

Pályázati projektmenedzser
(Aerd zrt.)

Cnc gépkezelő
(Kenyeres-biztonságtechnika kft.)

Értékesítő
(Nagy múltú, stabil alapokon nyugvó biztosítási cég)

Fiókvezető
(Raiffeisen bank zrt.)

Kisegítő adatrögzítő, back office munkatárs
(Eway center kft.)
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2010 NetFórum Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató