fórum csoport
sport




 
sport
sport
sport
sport
sport
A Videoton bebizonyította, hogy versenyképes
A Videoton bebizonyította, hogy versenyképes
sport
Sousa: bebizonyítottuk, hogy versenyképesek vagyunk
sport
2012. szeptember 21 10:45, Forrás: MTI
sport
, módosítva: 2012. szeptember 21 11:48
sport
Paulo Sousa, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttese a 3-0-ás vereség ellenére csütörtök este a Genk otthonában megmutatta, hogy a legjobbakkal is felveszi a versenyt az Európa Ligában.
sport
"Hetven percig egyenrangú ellenfele voltunk a Genknek, helyzetekig is eljutottunk" - idézte a portugál szakembert a klub hivatalos honlapja. "A második félidő elején nagy nyomást gyakoroltunk a Genkre, 20-25 percig komoly fölényben futballoztunk, közel voltunk az egyenlítéshez. A második félidő felétől a játékosokat talán túlságosan is vitte előre a szívük, így kicsit fegyelmezetlenebbül játszottak, a hajrában a hihetetlen győzni akarás azt eredményezte, hogy kevésbé koncentráltunk."

A sérült Köteles Lászlót nélkülöző Genk az első félidő 22. percében Vossen révén szerezte meg a vezetést, majd a fordulást követően a 78. percben Buffel, az utolsó pillanatokban pedig De Ceulaer volt eredményes.

"Voltak hibáink, de bebizonyítottuk, hogy versenyképesek vagyunk ezen a szinten is. Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok, mert nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget, a meccsből ugyanakkor nagyon sokat tanulhatunk. Most a legfontosabb, hogy a játékosok regenerálódását gyorssá tegyük, de ezúttal a fizikai mellett a mentális regenerálódásra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk, hogy a vasárnapi bajnoki mérkőzésen eredményesek tudjunk lenni" - mondta Paulo Sousa.




sport
sport

A(z) "Európa Liga" kategória további cikkei:
máj. 14. - A Benfica és a Chelsea is először nyerhet
már. 06. - Tottenham-Inter slágermeccs a 16 között
feb. 19. - Kassai vezeti a Plzen-Napoli meccset
nov. 22. - Sousa: "Egyáltalán nem vagyok csalódott"
nov. 22. - Vereségével harmadik a Videoton
nov. 09. - Huszonkét székesfehérvári szurkolót vettek őrizetbe Bázelben
nov. 09. - Egygólos vereséget szenvedett Bázelben a Videoton
okt. 25. - Sousa koncentrált játékot vár a Videotontól
okt. 25. - Yakin: erős ellenfél a Videoton
okt. 06. - Stopira túl van a műtéten
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportFóruMok
FC Barcelona(31480)
NB I.(8435)
Purple közéleti topicja(4069)
FERENCVÁROS(15645)
Rába ETO(33)
Tippjáték az NB 1 201...(502)
Hegymászók(58)
Szepesi Nikolett(4)
Magyar edzők külföldi ...(2)
Loki Fan Site(3714)
Komárom megyei foci(14538)
Arsenal a legjobb(14453)
MANCHESTER UNITED(64034)
Liverpool F.C. fan club(15787)
TOTTENHAM(122)
Real Madrid Szurkolói ...(28911)
SVÉDORSZÁG(615)
Tréfálsz? Bolondozol?(2140)
Magyar jégkorong(2051)
Brit foci(37)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportSportkalendáriuM
május 25.
sport
60 éve született Foltán László olimpiai bajnok kenus (1980, Moszkva).
sport
sportTovábbi események
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2013 NETFORUM Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató