Az Express.co.uk értesülései szerint a veretlenül magyar bajnok DVSC-TEVA jelenetős erősítést szeretett volna a csapat hátsó alakzatában a nyáron, ezért megkereste a Rangers skót válogatott bekkjét, Kirk Broadfootot.
A portál szerint a játékosnak lakás és autó mellett jó fizetést is ajánlottak, de ő nemet mondott a megkeresésre.
Broadfootot bár 2013-ig köti szerződése jelenlegi klubjához, mégis ingyen elmehetett volna, mert nemrég beleegyezett abba, hogy 75%-kal csökkentsék a fizetését.
A 27 éves játékos eddig 110 alkalommal szerepelt a skót élvonalban, emellett négyszer a válogatottban is. A debrecenieknek többek közt azért mondhatot nemet, mert az angol élvonalból is vannak ajánlatai.
|