Tizenöt éves volt, amikor bekerült a klub öttusa szakosztályába, ahol a későbbi szövetségi kapitány, a szintén a közelmúltban távozott dr. Hegedűs Frigyes vette pártfogásába. Ott versenyzett, a piros-fehér klubnak szerezte sportolóként a dicsőséget, a visszhangos nemzetközi sikerek hosszú sorát, majd ott lett vezető, egészen a legutóbbi időkig szolgálva választottait.
A hatvanas években sorozatban világelső magyar öttusa válogatottban Balczó András és dr. Török Ferenc mellett biztos helye volt. 1968-ban a csapattal olimpiai bajnok lett, s nnem mellesleg négy, csapatban kiharcolt világbajnoki címben is osztozott. Legerősebb száma az öttusázók talán legbizonytalanabb próbája, a párbajtőrvívás volt. Ebben a fegyvernemben sok éven át válogatott kerettag volt, 1970-ben csapatban magyar bajnok is lehetett.
A jogi doktorátus mellett a vívó és az öttusázó szakedzői képesítést is megszerezte, s bár ügyvédként dolgozott, a sport világban érezte magát a legjobban. A Honvéd vívói imáikban foglalhatják dr. Móna István nevét, hiszen értük valóban minden követ megmozgatott, hogy a tehetségek a lehető legjobb körülmények között készülhessenek és versenyezhessenek. Erről a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea különösen sokat és hitelesen tudna mesélni.
A mindig víg kedélyű Móna István már két éve küzdött a súlyos betegséggel. Tavasszal úgy tűnt, számottevő javulás állt be nála. Kedvenceivel, a férfi párbajtőrözőkkel kiutazott a németországi Heidenheimbe, ahol a fiúk csapatgyőzelemmel örvendeztették meg jótevőjüket. Április végén még ő is ott volt a Farkasréti temetőben, az öttusázó olimpiai bajnoktársát, dr. Kovácsi Aladárt búcsúztatók között.
Most pedig a tizenkettő közül már a második olimpiai bajnokától is búcsúzni kényszerül a magyar öttusasport, a Magyar Olimpiai Bizottság, a magyar sporttársadalom. Dr. Móna István szeptemberben lett volna hetven éves.
Nyugodjon békében.
|