Ide írjatok a csapatotokkal kapcsolatban, meglátjuk, meddig lesz a topic életképes! Remélem sokáig, mert akkor nem kell az újpesti topicot használnotok magvas gondolaitok közreadásához!
Inditotta: purpleute, 2006. szeptember 06 17:46, szerda
Vesztegetési ügy: a Fradi levélben jelentett az MLSZ-nek
Levelet írt a Ferencváros vezetősége az MLSZ-nek, amelyben jelentette, hogy a Videoton-Puskás Akadémia elleni mérkőzés előtt egyik játékosát megpróbálták megvesztegetni.
Mint arról korábban beszámoltunk, a fővárosi csapat egyik futballistájának egymillió forintot ajánlottak ismeretlenek arra az esetre, ha csapata négy gólt kap. A találkozót 1–0-ra a Videoton nyerte meg.
A kapus 17 esztendeje hunyt el. Az NSZK elleni, pont tíz évvel korábbi meccsével emlékezünk – szeptember 7. Zsiborás Gábort egy ország gyászolta
Tizenhét esztendeje hunyt el Zsiborás Gábor, a Ferencváros és a magyar futball történetének egyik legnépszerűbb kapusa, aki még MTK-játékosként is megőrizte régi szurkolóinak szimpátiáját. A sors különös mozzanata, hogy a hosszú szünet után ismét válogatott szereplésre készülő 35 éves hálóőr éppen régi törzshelyén, az Üllői úti stadionban esett össze, majd szűk egyheti kóma után pont azon a napon távozott el végleg, amikor a nemzeti mezben játszott négy mérkőzése közül a legnagyobb sikert hozó meccsnek volt a tízéves évfordulója. A kiváló labdarúgóra ezért rendhagyó módon többek között egykori nevezetes fellépésének felidézésével emlékezünk.
A csapatkapitányi zászlócsere az 1983-as magyar–nyugatnémet meccsen, melyen Zsiborás Gábor 3. alkalommal volt válogatott (Fotó: Imago)
Zsiborás Gábor már a 36. születésnapjához közeledett, amikor 1993 nyarának végén váratlanul meghívót kapott a válogatottba Verebes József szövetségi kapitánytól. Az oroszok elleni hazai vb-selejtezőre készülve éppen a találkozó helyszínén, az Üllői úti Fradi-pályán melegített, az edzőmeccs előtt felszabadultan repkedett a kapuja felé tartó lövésekre, nem sokkal később azonban eszméletét vesztette és kómába esett. Mindez szeptember 1-jén, egy időben azzal, hogy három ikergyermeke először ment iskolába... Már nem is tért magához, és hat nappal később a kórházban meghalt. Hirdetés Zsiborás Gábor a szurkolók nagy kedvence volt (Fotó: FTC Baráti Kör)
Az eset sokkolta a közvéleményt, hiszen az ország egyik legkedveltebb futballistájával történt, akinek népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy amikor nevelőegyesületéből – 12 évnyi élvonalbeli szereplés után – elszerződött az MTK-hoz, és annak színeiben először látogatott vissza a Ferencváros stadionjába, az örökrangadón a több tízezres publikum vastapssal fogadta!
Ezer meg ezer szép gondolatot lehetne róla írni tízszerte annyi ember szájából – nem jelentene gondot összegyűjteni –, és a szeptember 7-i halála után megjelent Nemzeti Sportból néhányat fel is idézünk alább. Ám mi, az idők távlatából ne csak úgy emlékezzünk Zsigára, mint akkor a gyászolók a friss eset nyomán, hanem elevenítsük fel azt az embert, aki hivatása révén sok nagyszerű élménynek lehetett aktív részese. Kézenfekvő hát, hogy a pont a halála előtt tíz esztendővel megrendezett Magyarország–NSZK mérkőzésre tekintsünk vissza, hiszen a kapuban Zsiborás Gábor állt, a végeredmény pedig nagy örömöt szerzett hazánkban.
1983. szeptember 7-én fogadtuk a Népstadionban ez előző évben világbajnoki ezüstérmes nyugatnémeteket. Ilyen erős ellenfelet akkor kötött le az MLSZ, amikor még azt hitte, hogy az Eb-döntőbe jutásért harcoló, rég összeszokott csapatunknak lesz szüksége megfelelő nívójú edzőpartnerre. Ezzel szemben úgy alakult, hogy az angliai és dániai, de különösen a görögök elleni hazai vereség után az esélyeink gyakorlatilag elszálltak, Mészöly Kálmán lemondott, és utódjául korábbi segítőjét, Mezey Györgyöt nevezték ki.
Az új szövetségi kapitánynak dupla feladata volt, mivel az előmérkőzésen olimpiai válogatottunk a Szovjetuniót fogadta. A közvélemény ettől az erőpróbától várt többet – azonban az utolsó percekben kapott Cserenkov-góllal a vendégek nyertek. Sok volt még hátra a sorozatból, de döntőnek bizonyult ez a kudarc, mivel bár a végén Moszkvában ugyancsak 1–0-val visszavágtunk, jobb gólkülönbsége miatt mégis a nagy rivális végzett az élen. Más kérdés, hogy a Los Angeles-i játékok szocialista bojkottja miatt az egésznek semmi jelentősége nem lett végül...
Mindenesetre a felvezetés nem sikerült, és ekkor következett 30 ezer néző előtt a másik találkozó, melyre a mieink új szakvezetéssel, három újonccal, továbbá az egyaránt sérült Pölöskei, Hannich, Szántó és Kiss Sándor nélkül álltak ki. Igaz, Jupp Derwall legénysége is tartalékos volt: nem jött el hozzánk Dremmler, Rummenigge (mindketten Bayern München), Schuster (Barcelona) és Stielike (Real Madrid) sem – utóbbi három a korszak valódi világklasszisa. Szakvezetőjük azonban nem szomorkodott túlzottan: szerinte ez jó alkalom új embereket kipróbálni, és így is „egyértelműen győzelmet" várt csapatától.
A két összeállítás ekképp festett: Zsiborás – Farkas, Kardos, Róth, Varga (Péter, 58.) – Garaba, Burcsa, Nyilasi, Csongrádi – Szokolai (Mészáros F., 68.), Dajka; Schumacher (Burdenski, 46.) – B. Förster (Matthäus, 46.), Strack, K.H. Förster, Briegel – Groh, Rolff, H. Müller (Waas, 65.), Meier – Littbarski, Völler.
Az esélytelenség nyugalma ellenére kissé görcsösen kezdő együttesünkön majdnem átrohantak a németek, de a 8. percben Hansi Müller 22 méteres bombáját a léc mentette, majd negyedórával később a rosszul működő lestaktikánk révén egyedül elrobogó Völler beadását vágta Littbarski a kapufára. Az ellenfél azonban nem futballozott igazán jól, játékából – tőle szokatlan módon – a szervezettség és néha a fegyelmezettség is hiányzott.
A mienk pedig ráéreztek a vendégek gyengéire és nagyjából a félidő derekára fel is jöttek – ám a 31. percben a felezővonaltól kapura törő Burcsa szép szóló végén elügyetlenkedte a helyzetét, Schumachert találta telibe. Így is egyre több ígéretes akciónk volt, és a 43. percben egy látványos, igazán szépen kivitelezett támadás végén meg is szereztük a vezetést!
Dajka a bal oldalon az oldalvonal mentén felfutó Varga elé sarkalt, aki a tizenegyesponttal egy magasságból precízen középre ívelt, és az érkező Nyilasi magasra felugorva 6 méterrel a kétségbeesetten vetődő kapus mellett a jobb sarokba bólintott (1–0)! A pontos fejest még a sajtópáholyban helyet foglaló német újságírók is megtapsolták!
Szünet után is ígéretesen próbálkozott a magyar válogatott, míg a rivális hiába támadott le egész pályán, húsz percen át képtelen volt feltörni a magyar védelmet, még a tizenhatosunkig is alig-alig jutott el. Csakhogy váratlanul mégis egyenlítettek a németek. A 67. percben a nem sokkal korábban becserélt Waas cselezgetett a bal oldalon, beadási kísérlete sikertelen volt, ám a labda Meier elé pattant, aki pontosan a Bundesliga új gólkirálya, Völler fejére ívelt. A brémai csatár pedig hét méterről, középről a vetődő Zsiborás mellett a jobb alsóba fejelt (1–1).
Az egyenlítés – régi magyar betegség... – néhány percig sokkolta csapatunkat, de szerencsére ekkorra Zsiborás megtalálta régi önmagát, bátran kijött és többször is nehéz helyzetben tisztázott. Előbb amikor Völler megint kiugrott, és lövése kapusunkról szögletre vágódott, majd Waas húszméteres nagy lövését öklözte Zsiga remek reflexszel a mezőnybe.
Csak kis ideig volt egyoldalú a csata, Nyilasi vezérletével ugyanis két szép magyar akció is futott a pályán, ami óvatosságra késztette az ellenfelet, míg a mieinknek visszaadta az önbizalmat. A lefújás után pedig a közönség vastapssal jutalmazta a válogatott várakozás feletti jó teljesítményét. Összességében a játék igencsak biztató volt, végre több öröm adódott, mint bosszankodnivaló!
Egyénileg a vendégeknél Schumacher, Meier, Rolff, Müller és Völler volt kiváló, nálunk pedig elsősorban a három újonc – főleg a feltűnően magabiztos Róth, de Farkas és Mészáros is –, illetve Nyilasi tűnt ki, ám mindenki óriási akarással harcolt. Mi most külön térjünk ki Zsiborás Gáborra: nagyon bizonytalanul kezdett, láthatóan megzavarta, hogy elnézte Müller hatalmas lövését (amelynek lécről való levágódása után tétlenül figyelte, ahogy a védők nagy mázlival mentettek a berobbanó Völler elől), és egyszer csupán másodjára tudott megfogni egy beívelt szabadrúgást. Aztán viszont már lehúzott két-három beívelést, visszatért a magabiztossága, és a szünet után két nagyszerű – fentebb már említett – védést is bemutatott!
A meccs utáni sajtótájékoztatón a magyar zsurnaliszták olyasmit tettek, ami nem volt szokás: sorban odamentek az előadói pulpitushoz és gratuláltak Mezey Györgynek. A válogatott élén most debütáló kapitány elsőre így nyilatkozott: „Úgy érzem, igen érdekes és jó mérkőzésen helyzeteink alapján közelebb álltunk a győzelemhez egy jó NSZK ellen. Őszintén örülök a döntetlennek!" Később a következőket mondta arra az újságírói felvetésre, hogy „a találkozó jelentős részében mi diktáltuk a tempót, még 1–1 után is bátran rohamoztunk, és ez nagyon tetszett a közönségnek":
– A fiúk a középpályán ügyes lezárásokkal, olykor letámadásokkal lefékezték a nyugatnémeteket, és amint lehetett, a labda birtokában higanyszerűen mozogtak, berohantak az üres területekre, s nagyjából mindig időben meg is kapták a labdát. Ezzel arra kényszerítették az ellenfelet, hogy ne merjen nyíltan rohamozni. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy szerevezett, átgondolt, fegyelmezett játékfelfogással és megfelelő harcossággal a magyar válogatott a legjobbakkal szemben is eséllyel veheti fel a küzdelmet.
Csapatunk dicséretéhez a sokat látott Derwall mester is csatlakozott:
– Sajnos mi nem csillogtunk. Nekem nem is az eredmény, sokkal inkább csapatom játéka okozott kellemetlen meglepetést. Nem tagadom, számomra apró csalódással ért véget a meccs: előzőleg valamennyien biztosnak véltük a győzelmet! Az eredmény alakulásában több ok játszott szerepet, s közülük alighanem az volt a legdöntőbb, hogy a most látott magyar válogatott lényegesen jobb annál, mint amilyenre számítottam. Hihetetlen akarással, bátor elszántsággal, időnként önfeláldozóan vetették magukat a küzdelembe. Arról nem is beszélve, hogy csapatjátékuk sokkal gyorsabb volt, mint amit tőlük megszoktunk. Ráadásul nem álltak be védekezni, ahogyan azt a mérkőzés előtt hittem...
Lapunk az értékelésekhez annyit fűzött hozzá, hogy az „új szín" megmaradhat, ha „nem térünk vissza a nevek szerinti válogatáshoz, hanem továbbra is zöld utat biztosít a kapitány az ambíciónak, a bizonyítási vágynak, a felfelé törni akarásnak. Ha a csapatba pályázó játékosok képesek lesznek évekig összeszorított fogakkal edzeni, és a bajnokságban hétről hétre bizonyítani. Mert ennek a gárdának a legfőbb kincse a morális érték, amelyet ha meg tud őrizni, akkor jól felépített felkészüléssel többször is megismételhető lesz a mostani bravúr."
Sok mindent ebből még manapság is érdemes volna megszívelni... Annyi bizonyos, hogy az akkor formálódó magyar válogatott jó útra lépett és a kísérletezés periódusa után egy-két esztendeig sikert sikerre halmozott. Ebből Zsiborás kimaradt, mert következő, egyben utolsó válogatottságára négy évet kellett várnia, amikor 1987-ben Verebes József az NDK ellen (0–0) a szünet után bevetette.
Tudását azonban bizonyítja, hogy négy különböző kapitány is érdemesnek tartotta őt nemzeti tizenegyünk hálója elé állítani, hiszen először még Lakat Károly próbálta ki a fiatal hálóőrt 1979-ben a finnek ellen (3–1), majd Mészöly Kálmán 1983-ban a görögökkel szemben (2–3). A másik két alkalomról már szóltunk – az ötödik lehetőség előtt pedig becsukta a kaput a sors...
Persze ha a számok és adatok felől közelítünk Zsiborás Gábor karrierjéhez, nem hagyhatjuk ki, hogy 1975-ben debütált a Fradi felnőttjei között, két évvel később a Népstadionban egy Honvéd elleni rangadón az NB I-ben is bemutatkozhatott, majd 12 év alatt 408 mérkőzésen kezdődött az ő nevével az FTC összeállítása, és ebből 244 bajnoki volt. Az első osztályban egyszer (1981) arany-, háromszor pedig ezüstérmes lett, továbbá MNK-t nyert 1978-ban és kétszer (1979–1980, 1985–1986) neki ítélték a csapat szezonbeli legjobbjának járó Toldi-vándordíjat. Ehhez jött még az MTK-ban újabb 117 élvonalbeli fellépés és egy 2. helyezés.
És akkor az emberi oldal... Amikor meghalt, így emlékezett rá két klubtársa – két különböző korosztályból:
– Ha létezett igazi példakép számunkra, fiatalok számára, akkor az ő volt – mondta Hámori Ferenc. – Olyan profi módon élt és dolgozott, hogy az már szinte utánozhatatlan. Nagyon hiányozni fog az egyénisége, a nyugalma, a derűje.
– Érdekes, hogy akárhányan jöttünk el a Fradiból, a szurkolók szemében azonnal árulókká váltunk – fogalmazott a veterán Pölöskei Gábor. – Egyedül Zsiga volt kivétel, őt mindig éltették az MTK játékosaként is. Mindenki szerette és elismerte a tudását. Egyébként ő más volt, mint a többi kapus. Sohasem őrjöngött egy-egy védelmi hiba után, soha senkit nem bántott meg.
Érthető hát, hogy a tragédia után miért fogott össze az egész megrendült ország. Akciók követték egymást és felajánlások tömkelege érkezett kluboktól, sportolóktól, szervezetektől és magánszemélyek sokaságától, hogy segítsenek a három árván, a ma már egyetemista Zsófin, Balázson és Gergőn, akik családfenntartó apa nélkül maradtak.
Édesanyjuk, özvegy Zsiborás Gáborné így beszélt annak idején a temetésre készülődve lapunknak – szavaiból is kiderül, mennyire szerették az emberek a férjét:
„Szeretnék köszönetet mondani az MTK-nak, mert attól a perctől kezdve, hogy Gábor kórházba került, törődtek a családunkkal, mellettünk álltak. Jó volt érezni, hogy a klubnál mennyire szerették, becsülték a férjemet. Humanitásból, figyelmességből jelesre vizsgáztak. De szeretném egyúttal megköszönni a barátoknak, szurkolóknak, teljesen ismeretlen embereknek is, hogy súlyos gyászunkban megpróbálnak segítő kezet nyújtani, vigasztalni minket. A fájdalmunkat úgysem enyhítheti semmi sem, de ez az emberség, ez a törődés igazán megható.
A Ferencvárosnál a teljes csapat, a legközelebbi barátok példamutatóan bizonyították, hogy Gábort mennyire maguk közül valónak érezték, s mennyire közel állt a szívükhöz. Ugyanakkor más egyesületektől, sportszövetségektől, hivataloktól is szép gesztusokat, felajánlásokat kaptunk. Meg vagyok hatva – most érzem igazán, hogy milyen népszerű, köztiszteletben álló sportember volt a férjem."
amúgy az exfradisták nem rosszak.... Takács az egyik legjobb magyar hátvéd... csak azért nem válogatott, mert pechjére nem a vidiben játszik.....Botis se rossz.... viszont kemenest visszavihetnétek....
FŐOLDAL
Remélem Jovát is leigazoltuk, bár nincs felnőtt keretben. 
