Hátha lesz ez is olyan "népszerű",mint a korábbi? (kivéve,ha a "nagy tezsvér" szemét nem bántya ...)
A héten mutatkozik be a frissített BMW X1
Alig telt el három év, hogy a BMW bemutatta kompakt terepjáróját, a 3-as sorozat előző (E90-kódjelú) generációjának technikáján alapuló, 4,5 méternél is rövidebb X1-et, a legkisebb X-es BMW-t máris "kés alá" fektették a tervezők, a ráncfelvarrott példány pedig még ezen a héten, a New York-i Autószalonon mutatja meg magát első ízben a nagyközönségnek.
A tervek szerint a hátsó- és összkerékhajtással egyaránt rendelhető modellfrissített X1 májustól lesz rendelhető, illetve elérhető az európai kereskedésekben, sőt, a bajorok bejelentették, hogy az Egyesült Államokba is bevezetik az autót.
A tengerentúlon persze csak a két benzines csúcsmotor lesz elérhető: a kétliteres turbós 245 lóerős (350 Nm) 28i hátsókerékhajtással, illetve a 306 lovas (400 Nm), háromliteres sorhatos 35i összkerékhajtással. Utóbbi egység különben eddig nem szerepelt az X1 karosszériája alatt, és van esély arra, hogy májustól az öreg kontinensen is rendelhető lesz a bivalyerős változat.
A frissítés során különben nem nyúltak a mérnökök mélyrehatóan a típushoz: a tervezők kívülről a lökhárítókat, a hűtőrácsot és néhány egyéb apróságot módosítottak (illetve természetesen új felnik is csatlakoznak a kínálathoz), az utastérben pedig szintén nüansznyi változtatásokra számíthatunk, ám az ígéretek szerint javulni fog a korábbi tesztünk során általunk (is) kritizált anyag- és összeszerelési minőség.
Technikai oldalon egyelőre nincsenek részletes információink, ám néhány egyéb újdonság mellett az eddigi 177 lóerős 20d húzókivitel vélhetően a többi BMW-sorozathoz hasonlóan megkapja az új, 184 lóerős erőforrást, és valószínűleg mindegyik változat esetében lecseréli a BMW a korábbi 6-sebességes automataváltót az új, start-stopos nyolcfokozatú szerkezetre, amely eddig csak a 20i és 28i kivitelekhez volt elérhető. A frissítés várakozásaink szerint nem jár (jelentős) áremelkedéssel. http://www.autopult.hu/ujdonsagok/a-heten-new-yorkban-mutatkozik-be-a-frissitett-bmw-x1.html
Inditotta: rossi46rossi, 2012. április 03 19:17, kedd
Vezetőnek született, vonzó egyéniség vagy. Környezeted azonnal a befolyásod alá kerül, szenvedélyes beszéded, hatalmas életkedved megfertőzi őket. Biztos is vagy személyes hatalmadban, szívesen irányítod az embereket. Minden érdekel, ami veszélyes, kockázatos. Sokszor másokat is belerángatsz bizonytalan vállalkozásokba. Csodával határos módon ő az, aki tönkremegy, te pedig mindig megmenekülsz. Jobban tennéd, ha néha megfékeznéd indulataidat, ha gondolkoznál, mielőtt cselekszel, ha meghallgatnád mások tanácsait, talán így eredményeket is érhetnél el. Bár tulajdonképpen nem is izgat téged a siker, az anyagi biztonság. Kizárólag arra törekszel, hogy főnök lehessél. Intelligenciád az utolsó pillanatban átsegít az akadályokon. Erős vagy és bátor, mindig harcolsz valamivel vagy valakivel, mások uralmát nem tűröd magadon, azonnal fellázadsz a kötöttségek ellen. Ugyanakkor gyengéd és érzelmes is tudsz lenni, védelmezed a rászorulókat, rajongsz a gyerekekért. Az is előfordul, hogy mély depresszióba zuhansz, s neked van szükséged valakire, aki megért téged. Néha egoistának tűnhetsz, pedig mély emberi érzelmek lakoznak benned, barátaidhoz érdektelen kapcsolat fűz. Magánéletedben egyik kalandból a másikba esel, a szerelem nálad nem mindig vezet házassághoz. Sokszor a boldogságot sem ismered meg.